14.-Átlagos.

 A műtőasztalon feküdtem verejtéktől és a vértől szét ázott ruhában, az orvosok kiabálva sürögnek forognak körülettem és mindenféle számomra idegen szót morognak. A tüdőm a megszokottnál jobban fájt, azt kívántam bárcsak véget vethetnénk ennek de közel sem lett vége. Zokogva vergődtem a hideg asztalon mikor egy orvos szikével indult meg felém, egy másik orvos széttépte rajtam a pólóm majd az először említett doktor a melleim közé szúrta a szikét és egyenest lehúzva az alhasamig. Mély vágás utáni kegyetlen vérzést letörölte egy ápolónő és folytatták. A fájdalom nem enyhült amitől ide oda rázkódtam de ahelyett hogy fájdalomcsillapítót vagy nyugtatót adtak volna inkább kikötöztek az asztalhoz és a műtét kezdett egy pornó jelenethez hasonlítani. Ketté húzták az előbb mélyen felszántott területet így belátást nyertek a mellkasom belsejébe ahol a szívem hevesen dobogott, a tüdőm pedig...fekete volt. Koromfekete. Mintha a világ eddig elszívott cigarettáit én szívtam volna el egyesegyedül. Ez lehet kicsit fájni fog.-nyöszörögte az arcomba az egyik orvos majd rá markolt a tüdőimre és egyszerűen kitépte onnan miközben a bordáimat ripityára törte.  

-Nyugi...nyugi! Csak rosszat álmodtál.-fogta könny áztatott arcom kezei közé Sam. A levegőt kapkodva néztem körbe a szobába ahol pedig engem bámult mindenki visszafojtott lélegzettel.

-Aludnod kellene már.-nyögte oda anya.

-Nem megy.

-Muszáj lesz.

-Nem tudok aludni, anya!

-Joseph..nem írt fel neked valami altatót?

-De azt hiszem felírt valamit, de nem váltottam ki összegyűrve a szobám valamelyik szerkényén van.-Damon sóhajtva felcsörtettet az emeltre majd pár perc múlva a kezében egy megtépázott papírral tért vissza.-De én nem akarom azokat beszedni.

-Aludnod kell úgyhogy hidd el, befogod szedni.-zárta le a vitát majd a dzsekijét magára véve lelépett. Félmosollyal néztem Damon után akinek ugyan a gondoskodása jól esik..de úgy érzem még mindig nem fogadja el az hogy meghalok és ez ellen nem tud mit tenni.

-Dean.-ráztam meg a fejem hogy a gondolataim köddé váljanak.-Mikor ma utána mentél..beszéltettek..rólam?

-Igen, és nem akarja elfogadni. Amint rátértem volna kontrázott.

-Mégis mivel?-kérdezte Sam.

-Először csak hogy én mit mondanék neked ha én halnék meg aztán pedig hogy mi lenne ha te halnál meg. Tiszta hülyeség.

-Kicsim, én megígérem neked hogy vigyázni fogok Damonre, nem fog butaságot csinálni.-mosolygott rám az édesanyám kinek szeméből folytak a könnyek. Elmosolyodtam majd magamhoz öleltem remegő testét, percekig csak szorítottuk egymást mikor megcsörrent anya telefonja amit vonakodva ugyan de felvett.-Persze értem, igen azonnal ott vagyok.-dörmögte a készülékbe.

-Baj van?

-Ja..nem csak egy.-magára öltötte kabátját.-egy régi lezáratlan ügy, sietek haza.-felkapta a mappáját majd az ajtóhoz igyekezett.-Sammy, Dean..úgy vigyázattok Carolinera mint a szemetek fényére mert tudom hol laktok.-fenyegetőzött majd ténylegesen lelépett. Éreztem ahogy kezd elárasztani a fekete köd és ezzel együtt éreztem ahogy húz lefelé Sam és Dean ne hagytál hogy magával ragadjon, bekapcsolták az egyik kedvenc zenémet és énekelni kezdtek amin aztán rengeteget nevettünk.

-Carry on my wayward sooooon.-énekelte tovább Sam atom magam hangon ami olyan volt mintha épp tökön rúgták volna.

-Srácok ez borzalmas volt.-nyögtem ki nevetve miközben a könnyeimet törölgettem.-De..-kezdtem volna bele a hálálkodásba mikor kopogtak.

-Nyitom.-morogta Dean majd kicsit lejeb véve a hangerőt ajtót nyitott.-Damien, te meg mit akarsz?

-Carolinennal akarok beszélni, gondolom itthon van úgy hogy ha meg tennéd.-mikor meghallottuk hogy Damien az automatikusan egymásra másztuk Sammel, meg kell tartani a jó szokásokat. Hunyorítva az ajtóhoz néztem ahol nem csak Damien bámult ránk kikerekedett szemmel, de Dean is.-Zavarok?

-Ohh Dami.-hirtelen kiszakadtam a csókból majd hagytam hogy Sam újra összekulcsolja az ujjainkat.

-A nyakamat rá hogy nem vagytok együtt!

-Figyelj Damien, én..számtalan esélyt adtam neked komolyan, többet mint kellett volna...esélyeket esélyekre pakoltam de te nem foglalkoztál ezzel gondolom tudtad ha az egyik ribancod kidob én majd adom az újabb esélyt nem igaz? Hát ez nem így működik, régen szerettelek...nagyon. De most már...rád nézek és ne sértődj meg de el kap a hányinger.

-Rose miatt?

-A nevére sem vagyok kíváncsi és ha most elmennél, végleg annak nagyon örülnék. 

-Sajnálom.-lehajtotta a fejét majd lassan kiballagott a házból az én szívem pedig újból száz darabra tört. Miért próbálom mindig azt mutatni mindenkinek hogy nem érdekel semmi? Hogy nem fáj amit Damien csinált? Hogy nem fáj hogy nincs mellettem? Főleg ebben a helyzetben..Utálom magam.

-Héjj, jól vagy?-ugrott mellém Dean.

-Persze, minden rendben.

-Akkor miért pityeregsz?-suttogta majd végig simította a hátam én pedig zokogva a karjaiba dőltem, nem bírom.-Damon mindjárt visszaér a gyógyszerekkel beszeded és alszol egy jót.

-Az jó lenne már.-feleltem félálomban, a szempilláim nehezek lettek így végül lecsukódtak.

11nap apa!