Az orvosom azt mondta szerinte célszerűbb lenne bent maradnom, a megfigyelés és az állapotom stabilizálása miatt, és igen azt feleltem ami a családom érzelmi hullámait csillapítja, így hátha letudnak feküdni az éjszaka. Már az a rohamos köhögés csak néha jön rám, de akkor nagyon!
-Caroline? Fent van, reggeli!-lépett be a kedvenc ápolóm a szobámba.
-Fent vagyok. De köszönöm, nem vagyok éhes.
-Muszáj enni!
-De én tényleg nem..-felültem majd lazán felgumiztam a hajam.
-Hány kiló voltál mielőtt kiderült a betegséged?-felém lépett majd a tálcát amin a reggelim volt letette a kis asztalra és mellém ült.
-Nem igen emlékszem Diana, sosem szerettem méredzkedni de úgy ötvenhat körül.
-Harminckét kiló vagy jelenleg.-olvasgatta a korlapom ami az ágyam aljára van tűzve.
-De nincs étvágyam, és ha úgy eszek hogy muszáj úgy is visszajön!
-Én nem erőltettem rád, itt hagyom ha pedig úgy gondolod ennél ott van.-mosolygott egyet majd magamra hagyott. Ahogy ott feküdtem a hófehér fal között egy fura érzés fogott el, mintha hirtelen a falak közelednének felém, lassan összenyomnak.-Én nem akarom ezt.-nyögtem elcsukló hangon. Nem akarok egy rohadt kórházban meghalni, nem ez nem az én sorsom. Sóhajtva nyomtam meg a nővérhívót.
-Baj van?-rontott be Diana.
-Elmúltam 18, magam dönthetek és én saját felelősségre haza szeretnék menni!
-Tudom hátborzongató ez a hely és biztos jobb lenne a családod köreiben üldögélni mint itt egyedül. Beszélek Dr.Petersonnal.-mosolyogva ott hagyott én pedig boldogan szedelőzködni kezdtem de mintha csak átok sújtana, a mellkasom újra fájni kezdett, a levegő vétel pedig szakadozottan ment.
-És ilyen állapotban szeretne haza menni kedves Caroline?
-Jól vagyok!
-Pont most szerettem volna elmondani az újabb fejleményeket.-felém lépett majd az ágyra emelt.-A tüdejében is keletkeztek áttétek, ezért a sok szúró fájdalom, a vér felköhögése és az hogy a levegő vétel egyre nehezebb. Nem szeretném kimondani de orvos vagyok, ez a dolgom. A tüdeje lefog állni, és ezt csak oxigénpalackkal tudjuk hosszabbítani, így talán tovább húzza.
-És ha én nem szeretnék oxigénpalackkal leélni a hátralévő heteim?
-Ha ezt választja én nem állhatok a döntése útjában, elmúlt 18 éves! De mint az orvosa egy tanácsot ha elfogad. A családja csak örülne ha megpróbálná ezt az oxigénpalackot.-a jó kis érzelmi zsarolás..rögtön eszembe jutott Damon és anya csalódott arca amikről süt a bennük tomboló kérdés...miért nem fogadta el? Miért nem élt a lehetőséggel?
-Jó, rendben legyen...-sóhajtottam.-de akkor haza mehetek, ugye?
-Saját felelősségre.-kacsintott majd behozatta az óceánkék palackot.-Nagyon egyszerű a használata.-felelte majd az orromba vezette a palackból kilógó gumicsövet.-Na így könnyebb a légzés.-mosolygott az orvosom.
-Köszönök mindent!
-Ez a munkám, de remélem többet nem találkozunk itt.-kacagott.
-Ne aggódjon, ha haza megyek onnan már csak a halottas kocsi vissz el.
-Pozitívabban!
-Próbálkozom.-feleltem majd a hátamra vettem a táskám és magam után húzva a palackot elindultam haza. Jól esett sétálni..olyan jó idő volt, tűzött a nap és kedvesen csicseregtek a
-Caroline!-ahj ne, ez komoly?
-Damien, nem érek rá a hülyeségeidre!
-Csak hallgass meg.
-Nem érek rá, várok valakit.-megálltam majd úgy tettem mintha a szememmel kerestem volna az illetőt akit várok.
-Damont várod?
-Nem, a barátomat.
-Hogy kit? Most akartam elmondani mennyire szeretlek...és hogy te jelented nekem a világot.-sóhajtott.-Nincs is barátod igaz? Csak leakarsz rázni.
-És akkor....Sammy!-kiáltottam el magam boldogan mikor megláttam Samet. Életmentes✔.
-Szia nyafihercegnő.-futott felém nevetve én pedig gondolkodás nélkül az ajkaira tapadtam. Vadul faltam őket, ahogy Sam is az enyémet...a levegő hiány miatt külön váltunk majd a nyakába borultam.
-Mindent elmagyarázok.-suttogtam mire összekulcsolta ujjainkat. Hamar rájöttem hogy nem kell sokat magyaráznom, felismerte az autós ügy után.
-Ohh Damien! Tudod nem igazán tetszik a múltad. Öreg hiba összetörni Caroline szívét...de még szerencse hogy jöttem igaz cicám? Össze ragasztottam sec perc alatt.-végig simította az arcom.
-Így igaz.-feleltem majd hozzá bújtam hogy ne nevessem el magam.-Annyira szeretlek!
-Én is téged hercegnőm.
-Akkor hagyjuk, legyetek boldogok.-felelte Damien majd ott hagyott minket. Mikor tisztes távolságba ért szinte egyszerre nevettük el magunkat.
-Szóval szerelmem hova indultál így, félig robotként?
-Haza drágám neked is otthon kéne lenned nem igaz? Csak nem csalsz meg?
-Soha se jutna eszembe ilyen dolog, csak téged szeretlek!
-Megnyugodtam.-nevettem.-Dean merre van?
-Damonnél, én is oda tartok...megbeszéltük hogy négyen bemegyünk hozzád de megelőztél minket.
-Nem a kórházban akarok meghalni, saját felelősségre haza engedtek.-mosolyogtam.-De akkor gyere, menjünk együtt Damonhoz, szerelmem!
13nap daddy.🔪❌
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése